Lépni kell a pékségeknek – de merre?

Talán nincs még egy dolog, ami olyan gyorsan változna manapság, mint a fogyasztók szokásai, igényei. A trendek egy része évek óta jelen van, míg másokat a 2020-as esztendő hozott magával. Akárhogy is, ezzel a rohamos átalakulással a sütőiparnak is lépést kell tartania. A siker érdekében a pékségeknek is – mai divatos szóhasználattal élve – „ki kell lépniük a komfortzónájukból”, új alapokra kell helyezniük tevékenységüket. Az ő kedvükért gyűjtöttünk össze néhány lehetséges irányt, amely felé érdemes lehet haladni azoknak, akik megerősödve akarnak kikerülni ebből az embert próbáló időszakból.

Egészségtudatos termékek
Napjainkban egyre többen követnek valamilyen speciális étrendet, legyen szó egészségügyi okokról vagy „csak” tudatos vásárlásról. A jó hír, hogy ezen széles rétegek is alapvető élelmiszerként tekintenek a kenyérre és más pékárukra, amikről nem akarnak lemondani – ennek megfelelően hajlandóak mélyebben is a zsebükbe nyúlni, ha megkaphatják az elvárásaiknak megfelelő termékeket.
Ez pedig kiváló alapot teremt a sütödéknek arra, hogy palettájukat olyan termékkel bővítsék, amelyek teljes kiőrlésű liszttel készülnek, glutén- és egyéb allergénmentesek, szénhidrátcsökkentettek vagy épp kizárólag természetes összetevőket tartalmaznak. A gondosan válogatott alapanyagokból készülő, prémium minőségű pékáruk készítéséhez persze szükség van a gyártási technológia modernizálására és gazdaságosabbá tételére – vagyis pontosan arra, amit a Kogép berendezései garantálnak.

Gyors harapnivalók
Amikor a bevezetőben hosszú évek óta létező jelenségekről írtunk, akkor nem kis részben az egyre gyorsuló mindennapi életre gondoltunk. Ennek természetes velejárója, hogy sokan az élelmiszer-beszerzésnél is a „kész” megoldásokat preferálják. Az Allgemeine Bäcker Zeitungban (ABZ) publikált kutatás szerint Németországban ma már a különböző szendvicsek, snackek adják a pékségek teljes forgalmának 27%-át!
Érdemes lehet tehát elgondolkozni az ilyen könnyen előállítható (és nem mellesleg kimagasló haszonkulccsal értékesíthető) kis harapnivalók elhelyezésén a pultokban. Az ABZ egyik cikkében néhány tanácsot is adott ehhez, amik közül a legfontosabbak az esztétikus kinézet és az összetevők precíz feltüntetése, de sokat segíthet az is, ha minden szendvicsnek, snacknek van saját fantázianeve. Ezen kívül ne féljünk kikérni a vásárlók véleményét is, hogy megtudjuk, milyen harapnivalót vinnének szívesen magukkal a munkahelyre, iskolába.

Házhozszállítási lehetőség
Ez már jelentős részben az idei év hozadéka. A koronavírus-járvány hatására a különböző ételrendelő szolgáltatások grafikonjai rakétaszerűen lőttek ki. Várakozások szerint a közeli jövőben is sokan lesznek, akik az emberi érintkezés nélküli vásárlási módokat preferálják, ami egyre több üzletet sarkallhat arra, hogy valamilyen formában, akár valamely ételfutár-hálózattal együttműködve felkínálja a házhozszállítás lehetőségét.
Ha pedig új szolgáltatással bővül a portfólió, az jó alkalom arra, hogy a termékek sora is szélesedjen. A piaci adatok szerint az idei év egyik legnagyobb nyertese például a pizza, amely eddig is kézenfekvő „rendelős étel” volt, a megváltozott körülmények miatt pedig csak nőtt a népszerűsége. A nem kis versenybe a sütödéknek csak a legkiválóbb ízekkel érdemes beszállniuk, aminek záloga például az általunk forgalmazott, csúcskategóriás Sveba Dahlen High Temp elektromos pizzakemence lehet.

Helyi jelleg erősítése
A COVID miatti szállítási korlátozások arra is rávilágítottak, mennyire sebezhetők a hosszú, akár több országot átívelő ellátási láncok. Szakértők szerint emiatt a jövőben a regionalitásé lehet a főszerep, így előtérbe kerülhetnek azok, akik helyi alapanyagokból dolgoznak és a saját közösségük „helyi mestereként” pozícionálják magukat. Nem mellesleg a minél kevesebb szállítással járó termelés környezetvédelmi szempontból is előnyös, ami szintén olyan törekvés, amit napjaink tudatos vásárlói díjaznak a boltválasztásnál.
Az ellátási láncok lerövidítésére egyébként nemcsak a termékek esetén érdemes hangsúlyt helyezni, hanem a technológiai partnerek kiválasztásánál is. A mostani helyzetben aranyat érhet, ha egy cég az új gépek beszerzésétől a beüzemelésen át a későbbi folyamatos szervizelésig mindent egy kézben tart, mint ahogy azt a Kogép számtalan ügyfelénél bizonyította már.