2023. október 22-26. - IBA traidfair
Munkatársaink részt vettek a sütő- és édesipari ágazat vezető nemzetközi szakkiállításán, az IBÁ-n. A Magyarországon kizárólagosan a Kogép által képviselt márkák közül többek közt a díjazottak közt szereplő WP csoport, a GHD Hartmann, a HB-Technik, a Sveba Dahlen, a Krumbein Rationell, a Heuft és az IceCool továbbá az Ilapak is jelen volt, bemutatva újdonságait. Fókuszban állt a digitalizáció és automatizáció, mint a sütőiparban is alkalmazható modern megoldások, továbbá önkiszolgáló pékséget és készpénzmentes fizetési megoldást is láthattunk.
1949 óta rendezik meg a pékek, cukrászok, vendéglátók globális szintű találkozását lehetővé tevő többnapos eseményt, jellemzően háromévente. A 2018. évi alkalom után sajnos öt évet kellett várni a 2023-as seregszemlére, hogy betekintést nyerhessünk a sütő- és édesipari trendekbe. 46 országból több, mint ezer kiállító érkezett és mintegy 57 ezer látogatót fogadott az esemény öt nap alatt Sok hazai pékség és cukrászda szakember gárdája látogatott ki a kiállításra, amelyen rengeteg új információt szerezhettek többek közt korszerű összetevőkről, fagyasztott péksüteményekről, valamint új termelési és csomagolási technológiákról.
Számos szakmai versenyt rendeztek a helyszínen, melyek díjátadójára is itt került sor. A Pékek és Cukrászok Nemzetközi Szövetségének (UIBC) bizottsága megválasztotta az év pékét (Celestina Brandt) és az év oktatóját (Malzers Backstube), hasonlóképp a világ pékét (Wu Tzu Ching, Tajvan) és a világ cukrászát (Nina Métayer, Fanciaország).
Friss pékáru illata lengte be a Messe München területét, miközben az IBA. UIBC Pékek Kupa 2023 keretében 12 kétfős pékcsapat kenyeret, aprósüteményeket, partikekszeket és dán péksüteményeket alkotott Az állatok világa - The Animal World mottó szerint.
Fontos küldetése volt a szakmai vásárnak az ifjú tehetségek felkutatása, ennek érdekében kifejezetten nekik szóló programokkal is várták a még képzésben részt vevő fiatalokat. Itt adták át a BackStage-díjat a fiatal tehetségeknek, nevezetesen Johanna Bittner és Felix Welsch számára. Nagy érdeklődés övezte az IBA Start Up Award-ot, amit jelen alkalommal a Wecarry-nek ítélték oda, akik elindították az első betétdíjas újrafelhasználható rendszert a pékáruk csomagolására.