Ezt tanította a karantén: csak a csúcsminőséggel lehetnek sikeresek a pékségek!

A mögöttünk hagyott hónapok egyik különös hozadéka volt, hogy a járványhelyzet és az azt kísérő korlátozások hatására rengetegen vágtak bele az otthoni kenyérsütésbe. A jelenség kapcsán gyorsan megszületett a „tízmillió pék országa” kifejezés is, amely bár nyilvánvalóan túlzás, a statisztikák szerint nem is akkora, mint elsőre gondolnánk. A Pek-Snack közelmúltban publikált, nagymintás felmérése szerint például a magyarok 71%-a nyilatkozta azt, hogy több időt töltött sütéssel a járványhelyzet idején, mint normál időszakban. Összességében pedig az emberek 85% vallotta, hogy hetente legalább egyszer süt.


A kenyérsütési láz természetesen a hozzávalók eladási adatain is meglátszott. A Nielsen piackutató intézet elemzése szerint a veszélyhelyzet kezdetén hirtelen több mint két és félszeresére nőtt a liszt forgalma. Az élesztő eközben pillanatok alatt hiánycikké vált a karantén alatt. Mindez természetesen nemcsak amolyan „hungarikum” volt, a világ összes pontján hasonló tendenciákról számoltak be a híradások.

A fentiek kiválóan bizonyítják, hogy az emberek nagy része a mai napig a pékárukat, és azon belül is elsősorban a kenyeret tartja a legalapvetőbb élelmiszernek. A veszélyhelyzet jöttével a vásárlók többsége biztosítani akarta, hogy ha más nem is, ez az étel legalább az asztalra kerülhessen, ha igazán rosszra fordulnának a dolgok. Szerencsére azóta tudjuk, ez nem következett be, így természetesen az a kérdés is adja magát, vajon mi lesz a házi kenyérsütési projektek sorsa most, hogy az élet lassacskán visszatér a régi kerékvágásba.

Nos, tekintve, hogy sokan azért próbálhatták ki magukat ezen az új területen, mert hirtelen több idejük lett, várhatóan a normál munkarend visszaállásával a többórás elfoglaltságot jelentő kenyérsütés sem lesz már mindennapos tevékenység. A pékségeknek tehát hosszú távon nem kell tartani a „lelkes amatőrök” jelentette konkurenciától, mint ahogy a legjobbak forgalmára most sem volt negatív hatással a járvány – ezzel együtt az elmúlt hónapok jelentős változást indíthatnak be a pékáruk piacán.

Aki ugyanis otthoni körülmények közt el tudott készíteni egy egészen ízletes kenyeret, az minden bizonnyal a boltban sem fogja beérni egy gyenge minőségű termékkel. Szabadfi Szabolcs (közismert nevén: Szabi, a pék), a Panifico il Basilico pékségek tulajdonosa a Forbes magazinnak például úgy fogalmazott: a mozgalom jó lesz arra, hogy legyen az embereknek egy összehasonlítási alapjuk, és megtanulják, hogy érdemes figyelni a minőségre. Ez pedig hosszú távon az összes pékséget arra sarkallja, hogy jobb kenyeret süssenek.

Ahhoz pedig, hogy egy sütöde ezt valóban megtehesse, a jó alapanyagok mellett a legjobb berendezésekre is szüksége van. Vagyis pontosan azokra, amelyeket a Kogép is kínál ügyfeleinek a sütő- és cukrászipar teljes spektrumán! Cégünk a világ legnevesebb gyártói által jegyzett, a 21. század elvárásainak maximálisan megfelelő gépekhez komplex hátteret is biztosít, a beszerzéstől a beüzemelésen át egészen a szervizelési munkák ellátásáig.

A csúcstechnológia használata lehetővé teszi, hogy az elkészített termékek az „újdonsült házipékek” (és persze mindenki más) tetszését is elnyerjék! Az elmúlt hónapok eseményei ugyanis arra is jók voltak, hogy az emberek az otthoni szárnybontogatásaik alatt rájöjjenek, nagy tisztelet illeti azokat, akik igazán profi pékárut tesznek ki nap mint nap a polcokra. A Kogép kész segíteni mindenkinek, aki erre a fokozott megbecsülésre a jövőben is szeretne minél inkább rászolgálni!