Ha igazi nápolyi pizzát sütne, számíthat ránk!

Mivel annak idején megemlékeztünk a kenyér októberi világnapjáról is, úgy „igazságos”, ha megemlítjük: egy másik tésztacsoda, a pizza pedig februárban kapott egy saját ünnepnapot, méghozzá 9-ét. Mondhatnánk persze, hogy most, amikor a vendéglátás nem épp a legszebb napjait éli, nincs túl sok okunk ünnepelni egy ételkülönlegességet, de a pizza több jel szerint is kivételes. Egyrészt a házhoz szállítások felfutásával tovább tudta növelni a népszerűségét, másrészt a csúcsminőségű, nápolyi típusú változatai is valóságos reneszánszukat élik. Utóbbiak autentikus elkészítéséhez a Kogép kész világszínvonalú, hatékony elektromos kemencét biztosítani.

Lassan egy éve tart a globális járványhelyzet, amely alatt a hirtelen talajt vesztett vendéglátóipari egységek túlélésének fontos zálogai voltak az elvitelre kínált ételek, illetve a házhoz szállítási lehetőség kiépítése. Szinte törvényszerű, hogy ennek a helyzetnek éppen a pizza volt az egyik nagy nyertese. A közelmúltban többek közt a NetPincér és a Falatozz.hu ételrendelő portál felmérései is igazolták, az olaszok specialitása a megváltozott körülmények közepette is a legnépszerűbb étel maradt idehaza. Ez pedig tökéletesen egybecseng a világtrendekkel, hisz a legtöbb országban továbbra is a pizza vezeti a keresési listákat.

És miközben egyként bízunk abban, hogy a világ minél hamarabb visszatérhet a rendes kerékvágásba, egyre többen jegyzik meg, hogy számos téren – és ide tartoznak az ételrendelési szokások is – teljes visszarendeződésre aligha kerül sor. A most átélt események hosszútávra felértékelik a személyes kontaktusokból adódó kockázatok csökkentését, így a házhozszállítási szolgáltatások grafikonjai, ha nem is olyan meredeken, mint az elmúlt esztendőben, de stabilan emelkedhetnek.

A vendéglátás terén mindez sokakat hoz lépéskényszerbe, hogy portfoliójukat elvitelre is praktikusan kínálható, illetve előszeretettel házhoz rendelt ételekkel bővítsék – a fentiek tükrében pedig lehet egy erős tippünk, melyik gasztronómiai termékre érdemes hangsúlyt helyezni. A Sveba Dahlen P-szériás elektromos kemencéi már most is sokaknak segítenek kiváló minőségű, klasszikus pizzákat sütni, a Kogép pedig áll mindenki rendelkezésére, aki ilyen irányú fejlesztésben gondolkodik.

Azoknak viszont, akik egy másik, szintén jól azonosítható trendnek is szeretnének megfelelni, egy egészen különleges berendezést szeretnénk figyelmükbe ajánlani!
A karanténidőszak sem törte meg ugyanis a csúcsszínvonalú gasztronómia iránti egyre növekvő igényt. Mindez persze valahol természetes is, hiszen ahol a mennyiség egyre nagyobb (márpedig úgy fest, a pizzával is ez a helyzet), ott leginkább a minőséggel lehet kitűnni a sorból. Nem véletlen, hogy az igen magas nívó egyfajta fokmérőjeként egyre gyakrabban találkozunk a hírekben azzal, hogy egy-egy pizzéria hivatalos nápolyi minősítést kapott.

Márpedig a nápolyi pizzakészítés, amely mára az UNESCO kulturális világörökségeinek listáján is szerepel, elvárásainak nem olyan könnyű megfelelni. A jó alapanyagok és a szakértelem mellett természetesen kifogástalan technológiára is szükség van hozzá.

A nápolyi típusú pizza egyik védjegye, hogy rendkívül magas hőmérsékleten, nagyon rövid (1-2 percnyi) ideig sütik. Ehhez olyan kemencére van szükség, ami akár 500 Celsius-fokig melegíthető – márpedig erre a legtöbb piacon lévő készülék képtelen.

A Sveba Dahlen High Temp elektromos pizzakemence viszont már 30 perc alatt eléri ezt az igen magas tartományt, majd egyenletes hőleadással, tökéletesen átsült pizzákat garantál. Mindezt nagyfokú testreszabhatósággal, energiahatékony működéssel, felhasználóbarát kezelőfelületekkel és hosszú élettartammal.

A prémium minőségű berendezéshez speciális, olasz kőlapok tartoznak, melyeken közvetlenül süthető a pizza – vagy valamilyen más termék a pitától a lepényen át a lavash kenyérig. Sajátosságnak számítanak még a lábakon álló kemence alá épített, ergonomikus polcok, melyek közül az egyiket tárolóként, a másikat pedig akár munkapultként is tökéletesen lehet használni. Az 1065x720 mm-es sütési felületen egyszerre akár 6 darab, 35 cm átmérőjű pizza is készíthető.

És ahogy azt ügyfeleink már jól tudják, a Kogép szakértői a csúcskategóriás kemence beszerzése mellett a szükséges tervezési munkákról, a telepítésről, az üzembe helyezésről és a karbantartásról is készek gondoskodni!