Ezt hozta 2020: fókuszban az alkalmazkodás és a fejlesztés

Biztosan sokat fogjuk még emlegetni a lassacskán a végéhez közeledő 2020-as esztendőt, amely a sütőipar számára is rengeteg kihívást és tanulságot hozott. Utóbbiak közül a legfontosabb talán, hogy a nehéz helyzet rávilágított a pékáruk továbbra is nélkülözhetetlen szerepére, egyúttal növelte a végig kitartó szakma társadalmi elismerését. Egy másik fontos konklúzió, hogy a megváltozott körülmények közepette a rugalmasságot mutató, a fejlesztésektől nem megriadó vállalkozások tudtak igazán sikeresek lenni idén, és ez minden jel szerint a közeljövőben is így lesz. A Kogép nekik igyekszik segíteni termékeivel és szolgáltatásával – illetve legújabb cikkünkben összegyűjtött, az ágazatot érintő releváns hírekkel, információkkal.

Az Allgemeine BäckerZeitung a közelmúltban számolt be arról, hogy a németországi Aldi Süd jövő tavaszig legalább 1000 áruházában szeretné a környékbeli, elsősorban kézműves pékségek termékeit a polcokra helyezni. A diszkontlánc már most is nagy hangsúlyt fektet a friss pékárukra, a jövőben pedig a minőség érdekében egyre inkább a legkiválóbb partnerek felé fordul. A beszámolók megjegyzik, néhány pékség már eddig is szállított csomagolt termékeket az Aldinak, az új koncepció szerint azonban ezeket már nem a regionális elosztó központokon keresztül juttatják majd célba, hanem a sütödékből közvetlenül a boltokba kerül.

Mindez jól mutatja, hogy az elsőrangú technológiai háttérrel és tudással előállított áru iránt egyre nő a kereslet, a minőség terén elkötelezett pékségek pedig képesek lehetnek megtalálni azokat az útvonalakat, amelyek mentén nemhogy fennmaradni, de bővülni tudnak – és ez Németország mellett természetesen Magyarországra is éppúgy igaz.

Sikertörténeteknek ugyanis szerencsére idehaza sem voltunk híján ebben a rendkívüli évben, ezeket pedig a fentebb említett műszaki és szakmai alapok mellett egy nagy adag alkalmazkodókészséggel írták. A házhoz szállítási lehetőség gyors kiépítése saját vagy külső cég infrastruktúrájára építve, az új partnerségek kialakítása (pl. elviteles ételt kínáló éttermekkel, kávézókkal), a közösségi média aktív használata a vevőkkel való kapcsolattartásra vagy épp az „otthonsütési csomagok” megalkotása mind-mind olyan lépés, ami többeknek segített 2020 mérlegét pozitívabbá tenni.

Az apróságnak tűnő, de néha mégis sokat számító kreatív ötletek forrása pedig tényleg sosem apad ki. Szintén az Allgemeine BäckerZeitungban jelent meg, hogy az elvitelre szánt szendvicsek és kávé mellé egyes üzletekben HELLMA fertőtlenítő törlőkendőt csomagolnak, így a vásárlók a harapnivaló elfogyasztása előtt gondoskodhatnak kezük higiéniájáról. Mondani sem kell, milyen sokat számíthat ez a mostani helyzetben, a fertőzés elkerülése és a vevők döntései szempontjából egyaránt.

Akárhogy is, a mögöttünk hagyott hónapok bebizonyították, hogy azok tudnak versenyelőnybe kerülni, akik a kihívásokban lehetőséget látnak, az eredményesség érdekében pedig készek meghozni a sokszor merésznek tűnő döntéseket is. Minden arra mutat, hogy aki most hajlandó az innovációra áldozni, az nemcsak a jelenlegi akadályokat vészeli át jobban, hanem hosszútávon is megalapozza sikereit.
Ami a sütőipart illeti, a Kogép a technológia terén minden ilyen jövőbe mutató projektben partnere megbízóinak, a legmodernebb berendezések szállításától azok hatékony üzemeltetéséig. Így volt ez idén, és így lesz ez 2021-ben is!