Nincs Kenyérlelke Fesztivál Kogép nélkül!

A címben szereplő állítás egyre inkább igaz, hiszen cégünk a hagyományosan sütők találkozójának kiemelt támogatójaként idén is biztosít a kifogástalan pékáruk elkészítéséhez egy csúcsminőségű Wachtel Piccolo elektromos etázskemencét. A rangos esemény idén „szintet lépett”, hiszen a közelgő budapesti rendezvény mellett immár vidéken is megrendezték az otthon sütők és pékek kovászoskenyér-versenyét – természetesen ott is a sütőipari gépek specialistája, a Kogép hathatós közreműködésével!

Néhány napig (egész pontosan augusztus 16-ig) még lehet jelentkezni a VII. Kenyérlelke Fesztivál pékversenyére, amelyre augusztus 19-20-án kerül sor, a már megszokottnak mondható helyszínen, vagyis a MOM Kulturális Központban. A Kogép jóvoltából a helyszínen felállításra kerülő Wachtel Piccolo kemencénél a tervek szerint már első nap, délelőtt 10 órától nagy lesz a forgalom, az indulóknak pedig a kész remekművekkel legkésőbb másnap 12 óráig kell benevezniük a nagy presztízzsel bíró oklevelekért zajló küzdelembe.

A szervezők tájékoztatása szerint az idei kiírás két jelentős újdonságot is tartogat. Egyrészt ezúttal minden a kenyerekről szól majd, vagyis a tavalyival ellentétben bagett és croissant nem készül majd a német Wachtel prémiumkategóriás elektromos etázskemencéiben. A három meghirdetett kategória így a fehér-félbarna kenyér, a teljes kiőrlésű kenyér, valamint a burgonyás kenyér, mindegyiknél 750 és 1000 gramm közti tömegű termékeket vár a zsűri, amely ezúttal is neves külföldi pékekből és a magyar gasztronómia jól ismert szakembereiből áll majd. A másik újítás pedig, hogy idén kifejezetten a pékeknek hirdették meg a vetélkedést, nem pedig a pékségeknek.

A résztvevőknek kiküldött tájékoztatásban a Kenyérlelke Fesztivál házigazdái leszögezik, a helyszínen sülő kenyerek minél színvonalasabb elkészítésének érdekében ezúttal is gondos figyelmet fordítanak a technikai feltételekre. Ennek megfelelően idén is a Kogépet választották partnerül, mi pedig a feladatra az idehaza kizárólag általunk forgalmazott Wachtel márka 2 m2-es sütési felületű, Piccolo típusú kemencéjét szemeltük ki, amely számtalan pékségben, sütödében bizonyította már, hogy kész a kézműves pékáruk iránt rajongó, igényes vevők elvárásainak is maximálisan megfelelni.

Az elektromos etázskemence szintjei egymástól függetlenül szabályozhatóak, ami egyszerre nyújt nagy fokú rugalmasságot és kimagasló üzembiztonságot a termelés során. A Wachtel Piccolo 15 mm vastag kőlapjai egyenes utat nyitnak az egyre népszerűbb, rusztikus kenyerek és más pékáruk előállításához. A csúcskategóriás berendezést a fentieken túl energiatakarékos működés, egyedi igények szerint alakítható, moduláris szerkezet és kimagasló élettartam jellemzi, így méltó tagja a sütőipari gépek specialistája, a Kogép által kínált kemencék hosszú sorának.

Ezek alapján aligha lehet kérdés, hogy a Wachtel Piccolóval kisütött termékek egyetlen, a nívós pékversenyen figyelembe vett értékelési szempontból (kinézet, illat, tapintás, szerkezet, héj, íz) sem hagynak majd kívánnivalót maguk után. Mindezt ráadásul nem az államalapítás ünnepekor esedékes, budapesti eseményen bizonyíthatják majd először, hiszen a most kiválasztott elektromos etázskemencét sikerrel vetettük be július utolsó napján Debrecenben is, ahol most először rendezték meg a hagyományosan sütők találkozóját. Jó hír ráadásul, hogy idén már a nyugat-magyarországiaknak sem kell annyit utazniuk, ha részt akarnak venni a pékszakma naptárában piros betűkkel szereplő rendezvényre, szeptember 5-én ugyanis Veszprémben is sor kerül a kovászoskenyér-versenyre és azt kísérő családi napra.

Aki tehát ott lesz a budapesti versenyen, az a mindig sok újdonságot és hasznos eszmecseréket tartogató rendezvényen való részvétel mellett a Wachtel Piccolót is testközelből tekintheti meg. A kiváló etázskemence pedig természetesen a „fesztiválszezonon” kívül is bárki számára elérhető, köszönhetően a prémium minőségű berendezéshez első osztályú, komplex szolgáltatást nyújtó Kogépnek!

Kép forrása: www.kenyerlelke.hu